Részleges napfogyatkozás 2005. október 3-án

 

2005. október 3-án részleges napfogyatkozást láthattunk a délelőtti-déli órákban. Maga a fogyatkozás gyűrűsként volt megfigyelhető többek között Portugáliából és Spanyolországból - lásd a jelenségnek szentelt honlapomat.

A megfigyelés: Előre bocsájtom, hogy bemutatásra készültem a XVIII. kerületi Kapocs Úti Kéttannyelvű és Általános Iskola részére. Ezért nem készültem tizedmásodperc pontos kontaktus mérésére, és a földrajzi koordinátákat sem határoztam meg előre, és inkább a magam örömére készültem pár képet készíteni.

A látvány: A belépés idején teljesen felhős volt az ég, és esély sem látszott az észlelésre. Viszont 8:17 UTC-kor halvány napfény hívta fel a figyelmet, hogy valamit mégiscsak engednek az égiek látni. Valóban, hegesztőüvegen át látszott a harapás a Nap korongján. Szóltam azz iskolába, hogy mégiscsak lehet majd látni valamit a felhőzet lukacsain át, ha ráérnek az osztályok, kukkantsanak ki. A felhőzet éppen megfelelő mértékben szűrte a napfényt, így a lukakon át pár másodpercekre láthattam a fogyatkozott nap-sarlót. A ritka pillanatokat kihasználva sikerült kb. 30 fotót készítenem a távcső okulárja mögé tartott digitális fényképezőgéppel - szűrő nélkül. Sajnos a lyukak olyan ritkán voltak, és olyan szerencsétlenül jöttek, hogy amikor egy-egy osztály kijött pár percre, éppen semmit sem láthattak. A diákok csalódotságát enyhítendő, megmutattam a képeimet, ennek is nagyon örültek, lelkesek voltak.

A maximum fázisában éppen volt egy fél perces luk, így ezt sikerült megörökíteni. Negyed órával később viszont jött egy teljesen sima felhődarab, mely semmit sem engedett látni a fogyatkozásból, egészen a kilépést megelőző 7-8 percig. Addigra a tanítás a legtöbb gyerek számára befejeződött, így a kilépést a lukakon keresztül ismét csak egyedül figyeltem meg, de kontaktust nem tudtam mérni.

Ami elkeserítő volt: a jelenség második felében látszott, hoy kelet felől jön egy derült szakasz, mely reményt keltett bennem, hogy láthatunk valamit a fogyatkozásból. Sajnos ez a derült szakasz tőlünk északra érkezett meg, semmit nem adott nekünk.

Egy érdekes adalék: a maximum körüli húsz percben olyan érzésem volt, mintha kicsit kevesebb lenne a fény a megszokottnál, mintha "borultabb" lett volna az ég. Számomra tehát a napfény csökkenése észrevehető volt.

A fogyatkozás befejezte után kb. 1 órával gyönyörű napsütés mutatta a derült ég megérkeztét. Csupán három órát késett...

A képek: teljesen automata üzemmódban készültek, az okulár mögé, kézzel tartott HP photosmart 735-ös kamerával, különböző mértékű nagyítással, zenitprizma felhasználásával. A képeket belátható időn belül tervezem emészthetőbbé tenni, pl. irányhelyesen beállítani, ugyanis a képek az "ahogy éppen odatartottam" jegyében készültek, igencsak összevissza állással. A 6. kép 15*-ös nagyítással készült: 3* optikai, 5* digitális - ez a minőségén is meglátszik. Jó nézelődést!

Méret: 1.046 KB, 2048*1536
Méret: 923 KB, 2048*1536
Méret: 836 KB, 2048*1536
Méret: 854 KB, 2048*1536
Méret: 765 KB, 2048*1536
Méret: 129 KB, 512*384
Méret: 836 KB, 2048*1536
Méret: 761 KB, 2048*1536
Méret: 707 KB, 2048*1536

Utolsó módosítás: 2005. október 13.